1930-ikerpár

Nemrég bukkantam a fortepan.hu több mint 50.000 régi, nagyrészt magyarországi fotókat tartalmazó arhívumára. Lenyűgöző képek lenyűgöző korokból. Kíváncsi lettem ugyanakkor, hogy milyen is lehetett akkor az ember, változott-e bármi azóta. Nem szerettem volna, hogy akár a kor divatja is torzítaná az emberképet, így esett a választásom az alábbi strandon készült fotóra 1930-ból.

Expozíció

Jelen írásomban az elektromos kamerák kínálta egyre tágabb fantasztikus beállítási lehetőségeinek gyakori félreértelmezésére szeretnék rávilágítani. Elsősorban gondolok itt a fényérzékenység, azaz ISO érték és a fehéregyensúly helyes beállításaira.

Eső után köpönyeg! 2

További példákat mutatok arra, hogy milyen extrém beavatkozásokra lehet szükség ahhoz, hogy a kép mind időben, térben, mind színeiben a  helyére kerüljön. Ez a cikk folytatása a korábbi Eső után köpönyeg írásomnak, amelyben ugyan úgy, mint most is Topolánszky Tamás: Levél Istenhez című 30 perces kisjátékfilmjének fényelési kihívásaival foglalkozom, melynek operatőre Dobos Tamás volt.

Tiszta Amerika!

Korábban szó esett már arról, hogy a digitális fényelés (és nem színkorrekció) elsődleges feladata a néző szemének vezetése snittről snittre, kiemelve azt a területet a képen, ahová a tekintetét várjuk.

Eső után köpönyeg!

Ez előzőekben lefektettük a digitális fényelés alapjait, s nagyjából a különbözőségét is meghatároztuk a színkorrekciótól. A következő példában tovább húzzuk a húrt, sokkal tovább, ennek a technológiának a jelenlegi határait súrolva!

Színkorrekció? Fényelés?

Sok bizonytalanság és felületes bizonyosság lengi körbe a Fényelés fogalmát. „Én is szoktam fényelni Final Cutban az anyagot!” – hallom gyakran, amikor a téma szóba kerül.