Sok bizonytalanság és felületes bizonyosság lengi körbe a Fényelés fogalmát.
„Én is szoktam fényelni Final Cutban az anyagot!” – hallom gyakran, amikor a téma szóba kerül. S valóban, minden forgatott anyag, amely vágásokból, időben és térben különböző felvételekből áll, elkerülhetetlen, hogy elveszítse az egységét még a leggondosabb operatőri, világosítói munka mellet is. Többek között az expozíció, a fények színhőmérsékletének a változásai, mind-mind azon „dolgoznak”, hogy a vágott anyag ne legyen egységes. Az egyik snitt egy kicsit kékebb, a másik melegebb, világosabb, sötétebb, stb…
A legtermészetesebb igény ilyenkor, hogy a vágásban egymás után következő snittek ne különüljenek el egymástól, a folyamatosságot ne törjék meg a képről-képre való váltásokkor olykor igen nagy fénybeli ugrások.
Ezek kiküszöbölésére hatalmas segítség minden vágó szoftverben a Color Corrector, vagy az ennél fejletteb 3-way Color Corrector, amikkel a képek alapvető tulajdonságait lehet változtatni. Nem megyek bele ezek használatainak a részleteibe, aki használta már, az ismeri őket, aki nem, annak ebben a pillanatban nem is fontos. A lényege az, hogy a teljes képet egységesen lehet manipulálni, de különböző területeit nem. Lehetőségei hasonlatos, ám sokkal bővebbek, ahhoz, mint amik rendelkezésre álltak a film, mint nyersanyag feldolgozásakor. Nevezetesen az hogy, lehetőség van az egész kép expozíciójának az állítására, továbbá külön színenként, mint piros, zöld és kék egymástól független állítására is. És a régi filmes technika lehetőségei ezzel ki is merültek… Nos ezt régen fényelésnek hívták, a mai digitális világban ez a színkorrekció.
A digitális fényelés első lépése a fentebb leírt színkorrekció, ezt nevezik elsődleges színkorrekciónak, amikor gatyába kell rázni a snitteket amennyire lehet, hogy megteremtődjön egy-egy jelenet egysége. Ennél a lépésnél semmi más cél nincs, mint, hogy egy semleges, expozícióban és fehéregyensúlyban harmonikus snittek sorozata álljon össze, a folyamatosságot ne törje meg egyetlen vágás sem.
Itt is, mint a képek rögzítésénél a mindenféle művészi célt félretéve a legfontosabb szempont, a minél több részlet, azaz adat megőrzése.
A következő lépcső a fényelésben a másodlagos színkorrekció, ami nem azt jelenti, hogy csak kettő van, vagy azt, hogy nem annyira fontos, hanem azt, hogy a munkafolyamatban a következő lépés. Itt alkalmunk nyílik arra, hogy a kép kisebb részleteiben is változtassunk. A kisebb részletek jellemzően a kép apróbb területei, felületei. Pl. a képen piros autó szerepel, de ügyfél szeretné azt kékre cserélni. Ugyan ilyen, de talán a legáltalánosabb feladat az, hogy a szereplők bőrszínét megtartva a hátteret szeretnénk manipulálni, tipikusan hűvösebbre, kékebbre színezve azt.
Álljon itt egy szerencsésen egyszerű példa Topolánszky Tamás-Levél Istenhez című filmjéből, DOP: Dobos Tamás. Az első kép az eredeti, ami a kamerából kijött, fényeletlenül. A második, amely az elsődleges színkorrekció, rendbe téve a szereplő bőrszínét. A harmadik és negyedik lépés viszont már azzal foglalkozik, ami a digitális fényelés lényege.
A néző szemét vezetni kell. Ki kell emelni finoman a képnek azt a részét, amire a figyelmét szeretnénk irányítani és elnyomni azokat, amelyek szükségtelenül kiemelkednek. Nagyban segíti egy film megértését a néző számára, ha snittről snittre „kijelöljük” azokat a területeket, ahová a tekintetét várjuk. Erre számos különböző megoldás létezik, én itt a fényerők visszahúzását választottam abból a célból, hogy a képre nézve azonnal és egyértelműen a szereplőt találja meg a néző szeme.
A következőkben tovább bontogatom a témát, bemutatva azt, hogy a digitális fényelés már valójában utómunka, csak valós időben (legalábbis nálunk) és összetettebb feladványokat mutatok be.
Várom a kérdéseket, visszajelzéseket! Nem tudom, hogy mennyire menjek bele technikai részletekbe az elején, például?
